Az EFOP-1.2.9-17 Nők a családban és a munkahelyen pályázat keretében 2018. év végéig összesen 71 Család és KarrierPONT nyílik meg Magyarország területén, többek között Balatonalmádiban is.
A pályázatot a Nagycsaládosok Balatonalmádi Egyesülete nyerte el és valósítja meg a következő 3 évben. Szolgáltatásainkat a két fő célcsoport számára kínáljuk, a munkáltatók és a családok, ezen belül is elsősorban a kisgyermeket nevelő vagy hátrányos helyzetű nők számára.
A balatonalmádi Család és KarrierPont ez év tavasza óta működik, a sikeres audit pedig július 10-én megtörtént. Munkatársaink, köztük humán erőforrás szakember, mentálhigiénés kolléga és rendezvényszervezésben jártas PR szakember, a megadott nyitva tartási időben készséggel állunk rendelkezésre.
Az almádi CsakPonthoz fordulhatnak azok, akik elakadtak a karrierépítésben vagy nehezen találnak vissza a munkaerőpiacra, de akár gyereknevelési vagy párkapcsolati gondokkal is megkereshetik a Család és KarrierPONT-ot.
A megnyitó ünnepségen köszöntőt mondott Benedek Anna, a Nagycsaládosok Balatonalmádi Egyesületének elnöke, a Család és KarrierPont szakmai vezetője.
A város nevében Keszey János polgármester mondott beszédet, majd Kontrát Károly országgyűlési képviselő úr osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
Az ünnepség keretében a résztvevők megtekintették a Család és KarrierPont helyiségeit, irodáit, előadótermét.
A Család és KarrierPont egyik fontos feladata az atipikus foglalkoztatási formák és rugalmas munkaszervezési módok helyben való elterjesztésének ösztönzése, elfogadottságának erősítése. Szeretnénk atipikus modellben dolgozó nők tapasztalatait megosztani Önökkel, ezért alkalmanként vendégül látunk olyan országosan is ismert asszonyokat, akik személyes jelenlétükkel, életútjuk bemutatásával igazolják azt, hogy valóban lehetséges az, hogy valaki egyszerre sikeres nő, anya és feleség.
A Sikeres nő c. workshop programunk keretében ezúttal Szinetár Dóra, Jászay Mari-díjas színésznő, énekesnő fogadta el a meghívásunkat. Művészcsaládban született, ő is művész lett, három gyermek édesanyja, a legkisebb, Benjámin tavaly született. A művésznő - mielőtt műsorát elkezdte - beszélt arról is, hogy miként zajlanak a hétköznapjaik, hogy miként éli meg a sikert a színpadon, de sokkal inkább a magánéletében.
A megnyitóról szóló cikket és videót megtaláljátok az alábbi linkeken: