2018. szeptember 27., csütörtök

Család- és KarrierPONT Megnyitó ünnepség


Az EFOP-1.2.9-17 Nők a családban és a munkahelyen pályázat keretében 2018. év végéig összesen 71 Család és KarrierPONT nyílik meg Magyarország területén, többek között Balatonalmádiban is.

A pályázatot a Nagycsaládosok Balatonalmádi Egyesülete nyerte el és valósítja meg a következő 3 évben. Szolgáltatásainkat a két fő célcsoport számára kínáljuk, a munkáltatók és a családok, ezen belül is elsősorban a kisgyermeket nevelő vagy hátrányos helyzetű nők számára.
A balatonalmádi Család és KarrierPont ez év tavasza óta működik, a sikeres audit pedig július 10-én megtörtént. Munkatársaink, köztük humán erőforrás szakember, mentálhigiénés kolléga és rendezvényszervezésben jártas PR szakember, a megadott nyitva tartási időben készséggel állunk rendelkezésre.
Az almádi CsakPonthoz fordulhatnak azok, akik elakadtak a karrierépítésben vagy nehezen találnak vissza a munkaerőpiacra, de akár gyereknevelési vagy párkapcsolati gondokkal is megkereshetik a Család és KarrierPONT-ot.
A megnyitó ünnepségen köszöntőt mondott Benedek Anna, a Nagycsaládosok Balatonalmádi Egyesületének elnöke, a Család és KarrierPont szakmai vezetője.
A város nevében Keszey János polgármester mondott beszédet, majd Kontrát Károly országgyűlési képviselő úr osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
Az ünnepség keretében a résztvevők megtekintették a Család és KarrierPont helyiségeit, irodáit, előadótermét.
A Család és KarrierPont egyik fontos feladata az atipikus foglalkoztatási formák és rugalmas munkaszervezési módok helyben való elterjesztésének ösztönzése, elfogadottságának erősítése. Szeretnénk atipikus modellben dolgozó nők tapasztalatait megosztani Önökkel, ezért alkalmanként vendégül látunk olyan országosan is ismert asszonyokat, akik személyes jelenlétükkel, életútjuk bemutatásával igazolják azt, hogy valóban lehetséges az, hogy valaki egyszerre sikeres nő, anya és feleség.
A Sikeres nő c. workshop programunk keretében ezúttal Szinetár Dóra, Jászay Mari-díjas színésznő, énekesnő fogadta el a meghívásunkat. Művészcsaládban született, ő is művész lett, három gyermek édesanyja, a legkisebb, Benjámin tavaly született. A művésznő - mielőtt műsorát elkezdte - beszélt arról is, hogy miként zajlanak a hétköznapjaik, hogy miként éli meg a sikert a színpadon, de sokkal inkább a magánéletében.

A megnyitóról szóló cikket és videót megtaláljátok az alábbi linkeken:


2018. július 3., kedd

Álláslehetőség Balatonalmádiban!

KÉPZÉSI, SZEMÉLYZETFEJLESZTÉSI SZAKÉRTŐ

munkavégzés helye: Balatonalmádi

Feladatok:
- atipikus foglalkoztatási formák megismertetése;
- munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtása;
- a képzési igények, az egyéni és szervezeti szükségletek felmérése;
- az emberi erőforrás-fejlesztési célok kijelölése, a tanulási és szolgáltatási folyamatok eredményeinek értékelése; 
- az egyéni és csoportos képzési és fejlesztési programok, tréningek megtervezése, összehangolása, ütemezése, és levezetése, a szakmai megbeszélések (workshopok), ülések, bemutatók és konferenciák levezetése, azok munkájának segítése;
- kapcsolattartás külső képzési szolgáltatókkal;
- a szervezet céljának megvalósításához szükséges tevékenységek és képzések megszervezése;
- a szolgáltatásokkal kapcsolatos adminisztráció elkészítése

Előny:
- felnőttképzési törvény ismerete

Feltétel:
- felsőfokú HR szakirányú végzettség min. 1 év gyakorlattal
- képzési programok kidolgozásában jártasság
- felnőttképzési minőségirányítási rendszer ismerete
- jó szervezőképesség
- jó kommunikációs képesség
- precizitás

2018. május 28., hétfő

Köszönjük a lehetőséget és a remek programokat a Balaton Napja esemény szervezőinek és az érdeklődést nektek!



2018. május 25., péntek

Balaton Napja 2018.05.26. Balatonalmádi, Wesselényi strand

"Digitális jólét" programunkkal várunk benneteket ezen a rendezvényen is, megtaláltok bennünket a strand főbejáratánál!